// Hirdetés

Tanulságos edzőmérkőzés kanadai ellenféllel az Érdi Jégcsarnokban

Megosztás:

// Hirdetés

Az év utolsó napjaiban különleges vendégek érkeztek Érdre: egy Kanadából érkező középiskolai jégkorongcsapat látogatott a városba és a Kárpáti Farkasokhoz.

A Sturgeon Heights Huskies U18-as együttese barátságos mérkőzésen lépett jégre az Érdi Jégcsarnokban, ahol a Kárpáti Farkasok U19-es csapata volt az ellenfél. A hazai együttest Dósa Krisztián és Per Backlin irányította, a mérkőzést pedig szakmai egyeztetés előzte meg, amelyen a két klub edzői stábja cserélt tapasztalatokat.

A találkozón végül a Kárpáti Farkasok magabiztos játékkal 5–1-es győzelmet arattak.
Érdi gólszerzők: Barabás, Bajzák, Balázs E., Kotroczó, Sótonyi.

„Az ilyen meccsek mindig izgalmasak, hoznak egy kis változatosságot az életünkbe, illetve sohasem tudhatjuk, hogy mire számítsunk. Az ellenfelünk hozzánk képest egy fiatalabb, de nagyon képzett csapat volt, akik a kanadai CAHS középiskolai bajnokságban szerepelnek. A meccs első fele egy kicsit talán langyosabb volt az előzetesen vártnál, rajtuk is érezhető volt, hogy csak tegnap érkeztek hazánkba‟– kezdte szakmai beszámolóját Dósa Krisztián.

„Később, ahogy fokozódott az érzelmi hangulat, úgy lett a meccs is egyre intenzívebb, ezzel együtt élvezhetőbb is. Az elejétől kezdve nagyon jó hozzáállással dolgoztunk, minden pályára lépő játékosunk hozzátette a magáét. Fegyelmezetten és keményen játszottunk, így pedig érvényesíteni tudtuk a fizikális fölényünket, ami kulcsfontosságú volt. Összességében ez egy nagyon pozitív nap volt számunkra, reméljük, hogy a jó dolgokat tovább is tudjuk vinni magunkkal a következő időszakra” – zárta értékelését a vezetőedző.

(Fotó: Kárpáti Farkasok)

Ez is érdekelhet:

// Hirdetés
// Hirdetés
// Hirdetés

// Hirdetés

// Hirdetés