Ha győzelmekkel nem is, de értékes tapasztalatokkal mindenképp gazdagodtak a helyi klub játékosai a horvátországi megmérettetésen.
Október 17. és 19. között Zágrábban rendezték meg a BallGame nevű nemzetközi softball-tornát, amelyen az Érd Wildcats Softball csapata is részt vett — jóllehet nem az eredeti, hanem a Fellowship of Christian Athletes (FCA), azaz a Keresztyén Sportolók Szövetsége név alatt.
Az érdiek olasz, horvát, valamint cseh ellenfelekkel mérkőztek meg, de ezúttal nem termett számukra babér, ugyanis mind a négy meccsüket elveszítették. Ehhez persze érdemes hozzátenni, hogy a riválisok magas színvonalú, többcsapatos bajnokságokból érkeztek, ráadásul az érdi lányokat sérülés is hátráltatta, aminek következtében az utolsó mérkőzésre már az addigi egyetlen cserelehetőségük is elfogyott.

Az érdi vadmacskák segédedzője, Gleason Candace elmondta, hogy a lányok egységesen jó teljesítményt nyújtottak, igazi csapatként játszottak. Megítélése szerint az eredmények egyáltalán nem tükrözték a játék képét, hiszen három mérkőzésen is vagy vezettek, vagy döntetlenre álltak, az utolsó találkozón pedig maximálisan egyenrangú ellenfelek voltak.
A helyi baseballosokhoz kapcsolódó hír, hogy nemrég két barátságos meccset játszott egymással a Thunder Snails (az érdi klub úgynevezett slowpitch softball, azaz lassú dobásos csapata) és a Budapest Rebels slowpitch formációja. Az esemény különlegessége az volt, hogy a csapatok az egyesületben játszó gyerekek szüleiből álltak össze, míg a fiatalok ezúttal a játékvezetői szerepet töltötték be.

Végül, de nem utolsósorban szintén az érdiekhez, illetve a sportághoz kapcsolódik, hogy Terry Lingenhoel, az érdi egyesület alapító elnöke kísérőként vett részt az október 17–19. között az olaszországi Bergamóban első alkalommal megrendezett földrészek közti baseballtornán. A megmozduláson nyolc nemzet több, mint hatvan játékosa és asszisztense szerepelt, köztük három magyar játékos is lehetőséget kapott.















