A női röplabda NB II felsőházának keleti csoportjában az érdi Delta Tigrisek ötszettes, kiélezett mérkőzésen maradtak alul a Szolnoki Sportcentrum otthonában. A bajnoki nyitány így 3–2-es vereséget, ugyanakkor értékes idegenbeli pontot hozott az érdieknek.
A találkozót jól kezdte a Delta, magabiztos játékkal 25–22-re hozta az első szettet. A második és harmadik játszmában azonban a hazaiak irányítottak, és 25–18, valamint 25–15 arányban nyertek, amivel fordítottak. A negyedik szettben ismét erőre kaptak az érdi lányok, akik szép játékkal, 25–15-tel egyenlítettek. A döntő felvonásban sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, a végjátékban azonban a Szolnok koncentrált jobban, és 15–10-re nyerte a játszmát, ezzel a mérkőzést is.
„Az alapszakasz első mérkőzésén sajnos kikaptunk a Szolnok csapatától 3–2-re, de azért 1 pontot sikerült szereznünk. Nincs szégyelnivalónk, szépen helytálltunk, egy picit annyiban vagyok mérges, hogy a saját hibáink miatt lett inkább ez az eredmény. Rosszkor elkövetett nyitásrontások, illetve fogadási hibák. Ezekre minden mérkőzésnél nagyon oda kell figyelni. Dolgozunk rajta tovább” – értékelt Hopkáné Wolf Rita, a Delta Tigrisek vezetőedzője.
Női NB II, felsőház, keleti csoport, 1. forduló
Szolnoki Sportcentrum – Delta Tigrisek 3–2 (–22, 18, 15, –15, 10)
Delta: Pálházi, Kozma, Fodor, Kiss D., Bódi, Kiss B., Ürögi, Dömötör, Mitró, Tóth (liberó).
Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita.
A Delta RSE Tigrisek számára nincs megállás: ma este fél héttől a Magyar Kupában lépnek pályára a TRSE ellen. Helyszín az érdi Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum. A belépés ingyenes.














