A hazai ifjúsági baseball-idény legrangosabb eseményére hat országból és két korosztályban érkeztek csapatok, hogy együtt ünnepeljék a sportág közösségét, egyúttal zárják az idényt.
A házigazda Érd Baseball és Softball csapat számos újdonsággal készült a tornára. Például egy saját honlappal, ahol az érdeklődők élőben követhették az eredményeket és a mérkőzéseket, a pályákon pedig QR-kódok segítették az azonnali információelérést. Emellett a rendezvény különlegessége volt az a papírmentes jegyzőkönyvi rendszer is innováció, melynek célja a környezettudatosság és a hatékonyság volt.

A pénteki megnyitón Érd alpolgármestere, Harmat Ákos köszöntötte a résztvevőket, míg a Rebecca Lingenhoel vezette kamarakórus rövid műsorral emelte az esemény hangulatát.
Városunkat az Érd Dodgers, az Érd Indians (U13) és az Érd Giants (U16) képviselte. Bár a Dodgers fiatal csapata még nem szerzett győzelmet, teljesítményük biztató a jövőre nézve.

Az Indians több szoros mérkőzést is vívott – a Szentendre Sleepwalkers és a cseh Praotci Roudnice elleni találkozókon csak az utolsó játékrészek döntöttek az ellenfelek javára. A szerb BK Novi Sad ellen azonban megszerezték első győzelmüket.
Az U16-os Érd Giants küzdelmei fordulatosan alakultak, hiszen a csoportmeccseiket elveszítették ugyan, ennek ellenére a rájátszásban is harcban maradtak az érmekért, és végül a bronzért küzdhettek, de végül a Debrecen Tigers szerezte meg a harmadik helyet, míg a döntőt a cseh Sabat Praha nyerte az ukrán Darnitsya Tigers ellen.
(Fotók: Érd Baseball és Softball Egyesület)














